Dorozsmai Viki Mindhæcker

„Az vagy, amit érzel, vagy azt érzed, aki vagy?”

Rólam

Az érzelmek nem csupán belső impulzusok, hanem meghatározó tényezők az emberi viselkedés, döntéshozatal és társas kapcsolatok működésében.

Szakmai pályafutásom során az emberi kultúrák fejlődésének, a szociológiai mintázatoknak, az evolúcióbiológiai hatásoknak és az érzelmi mechanizmusoknak a vizsgálata állt érdeklődésem középpontjában. Nyelvészettudományi és ókortudományi (egyiptológia) hátterem nem pusztán az írott szövegek értelmezését tette lehetővé, hanem átfogó képet is adott emberi interakciók mögött húzódó rejtett viselkedési mechanizmusokkal kapcsolatban is.

Ezen összefüggések mélyreható ismerete  pszichológiai és szociológiai szempontból értékes, amely a vállalatok számára is jelentős versenyelőnyt biztosít. A csoportdinamikai elemzés és a humán viselkedésmintázatok pontos értelmezése hatékonyabb vezetést, erősebb csoportkohéziót és hangsúlyos innovációs készséget eredményezhet.

 A vállalati környezetben alkalmazott viselkedéselemzés jelentősége.

A szervezeti működés hatékonysága szorosan összefügg az egyéni és csoportos viselkedési mintázatokkal. A sikeres vezetők nemcsak a stratégiai és gazdasági aspektusokat veszik figyelembe, hanem az érzelmi és pszichológiai tényezőket is integrálják döntéshozatali folyamataikba (vállalati pszichés wellbeing). A munkavállalók motivációjának és interakcióinak mélyebb megértése jelentősen növelheti a szervezeti egységek együttműködésének hatékonyságát, csökkentheti a belső konfliktusokat, segít a kiégés megelőzésében, a fluktuáció kezelésében  és elősegítheti a hosszú távú szervezeti stabilitást.

Közel 20 évnyi multinacionális vállalatoknál szerzett üzleti és pénzügyi tapasztalatom biztos alapot nyújt arra, hogy vállalati környezetben alkalmazható, hatékony és gyakorlati megközelítésű humán viselkedéselemzési és csoportdinamikai profilozási megoldásokkal támogassam céged fejlődését.

Szakmai háttér

Elvégzett szakmai képzések

2024. CPD Accredited Gestalt Coach – Antener Coach és Trénerképző

2024. Gestalt gyakorló workshop – Szabó Imola Éva EMCC elnök, Gestalt terapeuta

2024. Life coach – Antener Coach és Trénerképző 

Kiegészítő szakmai képzések

2018. Marketing és brandépítés

2010. Konfliktuskezelés

2008. Aláíráselemzés

Iskolai végzettség

2006. Eötvös Loránd Tudományegyetem – Egyiptológia

Elérhetőség

Telefon: +36 70 508 0861

E-mail: dorozsmaiviki@dbcs.hu